Kezdtem kicsit napról-napra jobban érezni magam, de a délelőtti kötözéseket szivesen kihagytam volna. Most már oda tudtam figyelni az ágyszomszédomra is, akit ugyancsak vastagbél daganattal mütöttek, - de már másodszor! Kittinek /természetesen nevét megváltoztattam/ 3 évvel ezelőtt már volt ilyen műtétje, ami után helyrejött, jól érezte magát, a közbenső leletei mindig jók voltak. Kezdett egyre jobban bízni, és hinni.... Aztán az utolsó ellenőrzéskor az orvosa a szokásos CT-re küldte, ami kimutatta az újabb daganatot! Hát ilyen alattomos, lopakodó, semmit nem sejtető, érezhető ez a bizonyos "gyilkos kór". Csak ha már ott lapul visszavonhatatlanul, akkor veszed észre! A betegségben, a kiszolgáltatottságban nagyon együttérez az ember a másikkal, hiszen tudjuk mit él át, min megy keresztül.
Milyen kicsi a világ! - itt derült ki, hogy mindössze kb. 300 m-re lakunk egymástól, csak ő a másik utcában. Én már "virgonckodtam", odacsoszogtam megvizezni a száját, és vizes borogatást tettem a homlokára a mütét után.
Alig hogy visszafeküdtem az ágyba, jött egy hölgy, -- "meghoztam a haskötőt, kérek 1.500,- Ft-ot érte" felkiáltással. Szóhoz sem tudtam jutni, fogalmam sem volt róla, ki kérte, minek ez, honnan tudja milyen méret kell?! Meglepődtem a válaszán: Ez SzTK-ra jár minden ilyen mütött betegnek, az orvos írja fel, ők meg "éppen" a kórház mellett lévő ........ üzletből elhozzák nekünk. A nagysággal meg ne foglalkozzak, mert 1, azaz egy méretben létezik összesen. Öntapadós záródása van, mindenki a méretére igazíthatja. Fel sem merült senkiben, - hátha más fajtát, más szabásút, minőségűt akar a beteg, ami neki jó! - nem, ezt kell elfogadni, ez az egyetlen cég szállíthatja mindenhová, és az egész országban csak ez az egyetlen fajta létezik! Ekkor még nem tudhattam, hogy ez egy rémálom lesz, - de ezt majd később.
Jött a műtő orvos és elmondta, hogy az átkötés után fel kell venni a haskötőt, amit még az ágyban is viselni kell. Mostmár kicsit felkelhetek, mozoghatok, ezért rögzíteni kell a hasfalat /a hosszanti 30 cm-es vágást/ ne hogy szétrepedjen, és hogy az összevarrt bél stabilan legyen.
Eljött az ebédidő, zörgött a kocsi a folyosón. /azzal hallgattatnám, aki ezt kitalálta és elfogadta ide, - aluminium kerekeken gurul a kemény kövön, rettenetes hangon, erre minden alvó felébred!/
Megdöbbenve láttam, hogy az éjjeliszekrényre lerakott ebéd krumplifőzelék volt LECSÓKOLBÁSSZAL!!! Kínomban elkezdtem nevetni, de abba is hagytam rögtön, hiszen a nevetéssel nagy szúró fájás nyilalt a hasamba. Csak azon imádkoztunk állandóan, ne hogy tüsszenteni kelljen, mert ez rettentő fájdalommal járt. Rákérdeztem a nővérre, hogy komolyan gondolta? - elővette a papírt, amire valaki naponta felírja, hogy melyik betegnek milyen diétás kaját kell hozni, - s tényleg ez volt kiírva részemre! Föl se tűnt neki, - pedig ő is tudta, mivel műtöttek, - majd észbe kapott, és ő is háborgott, hogy ezt ki írhatta ki, ki vétett ilyen nagyot!
Ha én ezt megeszem, elképzelni sem tudom mi lett volna velem, - de egy újabb műtét biztosan, - ha megérem! Nem lett felelős, igaz nem is kereste senki...! Azért meg kell jegyeznem: - nagyon rendes volt, kerített egy húslevest némi apró metélttel...
