Mint derült égből a villámcsapás, úgy jelentkezett a betegség, semmi előjellel, amit azonnal műteni kellett.

Négy napja nem volt székletem, ami előzőleg soha nem fordult elő, ezért a gyógyszertárba mentem hashajtóért, s kaptam is. A gyógyszerész elmondta, egyet vegyek be, de ha nem használna, másnap vegyek be 2-t. Ez sem használt,s a tájékoztatót elolvasva, 4 szemet vettem be, de hiába.

Ekkor elmentem a háziorvoshoz, aki felírt egy erősebb hashajtót, ez sem használt, vissza hozzá, beutalt a kórházba. Ott egy fizikai vizsgálatot végeztek, és adtak egy még erősebb hashajtót azzal, hogy ha ez sem használna, akkor márnap menjek vissza, mert akkor ki kell vizsgálni. Sajnos, minden hiábavaló volt, ezért a férjem bevitt a kórházba, ekkor már nagyon görcsöltem, állandóan hánytam /bár már nem volt mi kijöjjön/ alig álltam a lábamon, 11. napja semmi. 

Kedden délután kerültem kórházba, ekkor fizikai vizsgálat volt, és elvittek röntgenre. Infúzió volt bekötve, orromon cső ledugva az állandó hányás miatt, de ez nem használt, sokkal több jött ki az állandóan a szám előtt tartott vesetálba, mint a csövön, de nem is emlékszem mindenre pontosan, olyan rossz állapotban voltam.

Közölték velem, hogy műteni kell, szerdán éjjel fog sor kerülni rá. Vártam én, hogy jöjjenek értem, de csak a nővér jött éjfél előtt, hogy elmarad a műtét, mivel az orvosnak sürgős esethez át kellett mennie a szülészetre. Egyébként nem véletlen mondják azt, hogy "minden rosszban van valami jó"- hát ez nálam is így volt, hiszen péntekre tűzték ki a következő időpontot, és közben volt egy csütörtök, amikor is elvittek CT-re és kolonoszkópiára!! - ahol már pontos diagnózist tudtak megállapítani, bár én még ekkor sem tudtam semmit, senki nem tájékoztatott arról, hogy mi a baj. Milyen szerencse ez a csütörtöki nap... ha szerdán mütenek, csak "keresgéltek" volna, hogy hol és mi a baj, így viszont pontosan tudták, hol kell kezdeni...