Még aktív dolgozó voltam, amikor elhatároztam, hogy ha nyugdíjas leszek, elmegyek Kanadába /Torontóba/ a hugomhoz, mivel még nem voltam náluk, jóllehet már elég régóta ott élnek.

     Az utóbbi időben nagyon sokat ez járt az eszemben, - hogy ez már nem valósulhat meg soha?! - hiszen ha  elkezdődik a kemoterápia, azt nem lehet abbahagyni, ki tudja hogyan fogom viselni, a szervezetem mennyire bírja?  És ami utána következik...meddig élek, lesz-e erőm és energiám?

      Kapóra jött, hogy  J. lányom délután éppen hazajött, elmondtam  neki,  hogy  min gondolkodom, hol jár az eszem.  Ő erre kapásból azt mondta, - "Anyuci, ha a számítógépen  kikeresed, összeírod az induláshoz, a vizumhoz, stb. szükségeseket, és annyira jól leszel, hogy gépre ülhetsz, én megveszem neked is a repülőjegyet,  és elmegyünk Kanadába."  

    Ez nekem olyan hihetetlen erőt adott, hogy ha  visszagondolok  rá,  alig hiszem el magam is!

    Talán 2 nap alatt mindent megtudtam az interneten, - sőt ötleteket is,  hogyan lehet siettetni a határidőket.     Gondot okozott a sok ülés a gép előtt, hiába volt rajtam a haskötő, időnként fel kellett állni, óvatosan egy kicsit tornázni, megmozgatni az elzsibbadt lábakat, a hosszú üléstől  "összegyűrődött",  műtött hasat  "kiegyenesíteni"     és  a fájdalmas, összevarrt belet lecsillapítani.  De ez szinte eltörpült a gondolat mellett,  hogy mégis csak valóra válik a rég dédelgetett álom, -  mehetek Kanadába!

     Amikor a keresgéléssel végeztem, felhívtam a W. Utazási Irodát, ahol kedves barátaim készséggel álltak rendelkezésemre, - elmondva, mit kell tenni, de mondták,  menjek be hozzájuk,  mert természetesen ezeket csak személyesen lehet intézni.  Ők nem tudták, hogy nem régen műtöttek, én meg nem mondtam nekik.

Másnap reggel, mint akinek ez annyira természetes, elindultam az irodába...A lányoknak nem mondtam el, sőt a férjemnek is  "megtiltottam",  hogy ha telefonálnak, el ne szólja magát, nem kell tudniuk, mire készülök.    A műtét után először,  a seb gyógyulásának még az elején járva, beültem a kocsiba, és elmentem ügyeket intézni....

Rettenetesen féltem, alig tudtam beszállni az autóba, - hogyan vezetek,  1-1 hirtelen mozdulatnál  /a közlekedésben nem lehet előre kiszámolni, mi fog történni az úton, hiába vezetek én lassan, óvatosan, körültekintően/  milyen fájdalmam lesz, nem reped-e  fel a hasfal, egyáltalán hogyan tudom a pedálokat kezelni?  Úgy kellett csinálnom, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon! - azaz az úton normálisan  tudjak vezetni, mintha teljesesen egészséges lennék, illetve hogy ne  sérüljön semmi, ne hogy visszafordíthatatlan folyamat következzen be a hasfalon!

Szerencsére megérkeztem épen a parkolóba, de elég nehezemre esett elgyalogolni  az utazási irodába. A parkoló elég "messze"  van az irodától,  de "csak most",  ebben  az állapotban.   A műtét után ez volt a leghosszabb út, amit egyszerre meg kellett tennem. Őszintén szólva, nem volt túl jó a kocsiban a  rázkódás és a pedálozás, - de a  célért  mindent!

Próbáltam úgy menni, hogy ne legyen észrevehető, hogy valami baj van,de nem sikerült, hiszen lassú, kicsit nehézkes a járásom.  Azt már csak később mondta valamelyik lányom, hogy a kezem állandóan a hasamon van, mint ahogy a kismamáknak szokás. Valószínű, hogy egy ösztönös védekező reflex, talán így próbálom a hasamat, a sebet óvni, védeni egy esetleges ütéstől, vagy hogy egy hirtelen mozdulattól ne hogy felszakadjon.

Az utazási irodában is rögtön rákérdeztek, mi a baj, mi van velem?  Röviden elmondtam a "történetemet" - nem akarták elhinni, azt mondták: ez képtelenség, hogy 3 héttel a műtét után itt vagyok, s ha a járásomon nem veszik észre, még a gondolatát is elhessegették volna, mert rajtam egyáltalán nem látszik meg.

      Ezek után pedig, hogy Kanadába akarok elmenni, csak "hab volt a tortán"! Ami csak elképzelhető, mindent megtettek az ügy érdekében.

-- a kanadai követség honlapjáról lehozták a vizumkérő lapot /ekkor még kellett vizum, azt csak később szüntették meg/, csak érdekességként említem meg, 6 oldalas kérdőív volt, kizárólag angol nyelven, magyarul 1 szó sem.

Nem baj, ez sem fogott ki rajtam, szótár és az internet segítségével, valamint a lányaim telefonon történt kiegészítésével kitöltöttem.  Igaz, maradt 1-2  számomra érthetetlen kérdés, azt  kihagytam, gondolva arra, hátha ott majd lesz segítség.

Az összes személyes adaton kívül számtalan kérdésre kellett válaszolni, pl: a házastárs, a szülők, testvérek összes adata, az utolsó 5 évben hol dolgoztak, milyen beosztásban, l956-ban milyen szerepet töltöttek be, ebből kifolyólag voltak-e börtönben, ha igen, mennyi időn keresztül, stb, de a rokonságban  azóta, a mai napig bezárólag volt-e büntetve valaki, miért, mennyi időre, stb!    Elég  "hamar" meg tudtam oldani, hiszen sem akkor, sem most nem volt senki büntetve, - no meg a másik dolog, mindössze 5 rublika állt a nyomtatványon rendelkezésre, így én a 8 testvér a 2 szülő, házastárs helyett  csak ennyit töltöttem ki, a gyerekeimnek külön rovat volt.

    Természetesen mielőtt elkezdtem kitölteni, felhívtam a követséget, ahol elmondták, hogy postán is fel lehet adni a kérelmet, akkor kb. 3-4 hét mire válasz jön. Ha személyesen  megyek a meghatározott napon, de 10-ig, s minden jól van kitöltve, és az igazolások is hiánytalanok, s ők úgy ítélik meg, hogy  megkaphatjuk a vizumot, akkor még azon a napon du. 2-kor a kezembe adják.

     Na itt térek vissza az 5 rublikához: hiszen az ember agya végiggondol mindent, - hogy ha 10-ig be van adva a kérelem, s du.2-kor már esetleg meg is van a vizum, - akkor a világon nincs olyan profi nyomozó iroda, aki azt a sok kérelmet, amit 1-1 nap beadnak, töviről-hegyire alaposan át tudnának ellenőrizni, hogy mind igaz-e, valós-e, pl: 1956. stb. Hát így mertem én a tizenvalahány családtag helyett csak 5-öt beirni...   Tudom,  hogy csúnya dolog volt tőlem, de az ember ha rá van kényszerülve, bizony 1-2 kisebb stiklit néha-néha elkövet...

-- a vizum díját amerikai dollárban kellett befizetni a külker.bankban, és ezt csatolni a kérelemhez,  de a bank sem ingyen csinálta.

-- Két lehetőség volt, hogy milyen céllal megyek Kanadába:  /munkavállalás, külszolgálat más nyomtatványon volt/   1./  családlátogatás, ekkor meghivólevél kell, - azt írtam be, hogy nincs rokonom, - mert a meghivólevél sok időbe telt volna, a hugomnak és a sógoromnak igazolás, hogy van munkahelyük, mennyit keresnek, mióta élnek Kanadában, hogyan érkeztek, stb. közjegyző előtt, nem kevés pénzért nyilatkozni, hogy szállásunkról, teljes ellátásunkról a kintlét alatt gondoskodnak, és hogy értünk teljes felelősséget vállalnak minden vonatkozásban, stb. s ha minden készen van, akkor mikor ért volna ide postán az egész?         2./ túrista, ekkor viszont napra lebontva, mi a program, mit és mikor  akarok megnézni, banki igazolás, hogy mennyi valutát viszek ki, szálloda foglalása - visszaigazolással, hogy hol fogunk lakni, stb.

Hiába vesz valutát az ember, annak a papirjait nem fogadják el, ezért be kellett tenni a bankba, kivenni és igazolást kérni róla, természetesen nem kevés sápot levéve róla.

-- a földhivataltól tulajdoni lapot kellett kérni a családi házunkról és hétvégiről, hogy a miénk, természetesen ez sem kevés pénz, - igazolni kell,  mit hagy itt az ember, nehogy kint maradjon, érdemes legyen visszajönni.

-- ez még mindig nem elég, a férjem és az én havi jövedelmemről hivatalon igazolás a nyugdíjfolyósítótól,  valamint bankon keresztül ismét igazolás, mennyi pénzünk van betétben, amit szintén itt hagyok a kiutazáskor.  /érdekes, ez nem jutott az eszükbe, hogy az itthon hagyott pénzt bármikor esetleg kint is felvehetem, - ha ez a célom?/ Ez újabb "manővert" tett szükségessé, az én valutámat és ft-omat betettem, plusz a lányom még adott hozzá,  hogy több legyen, igazolást kérni róla, újabb keményen felszámított kezelési költségért.   Ugyanezt a lányomnak is meg kellett csinálni, én odaadtam az enyémet, még tett hozzá, hogy ne teljesen egyforma összeg legyen, újabb költségekkel.

    Az interneten azt írták, hogy minél magasabb legyen az itthon hagyott pénz és egyéb érték, nagy összegről legyen igazolás, amit kivisz az ember, és legalább 4 csillagos szállásfoglalás álljon rendelkezésünkre, - mert ez nagyot nyom a latba a vizum engedélyezésénél.

-- elegáns, belvárosi 4 csillagos szállodában foglaltattunk  szobát, megkaptuk a visszaigazolást, csatoltuk a kérelemhez, majd 2 nap mulva visszamondtuk,  és az utazási irodában befizetett foglalóból jócskán lecsíptek megint. /ezt már nyilván a követség nem tudta, ezt a csiki-csukit/

-- a repülőjeggyel hasonló volt a helyzet, bus. 1.osztályra szólt a jegy és az igazolás, majd módosítottuk turistaosztályra.

-- a hugom Torontóból megküldte az emailt, amiben csodálatos programot állitott össze, a kért napi bontásban.  Ügyelt arra, hogy Kanada nemzeti büszkeségei, nagyobb múzeumai, látnivalói benne legyenek.  Ezt szépen legépeltem, - ne tudják, hogy kintről küldték, és első ránézésre is jól nézett ki.

-- különböző nyilatkozatok, hogy nem akarunk munkát vállalni,  és nem szándékozunk ott maradni,  útlevelek, és egyéb dolgok, de azt már nem sorolom.

      Összeállt a kép, és én vonattal elmentem Pestre, a pályaudvarról pedig villamossal a követségre. Kicsit összeszorítottam a fogam, fel- és lelépni a magas vonatlépcsőn, majd a villamoson, hogy ne legyen tumultus.  Szerencsém volt, a vonaton volt hely, a villamoson kevesen utaztak.        A követség előtt kicsit várakozni kellett, korábban érkeztem, de nem is volt baj, mert elég sokan voltak már.  Fegyveres katonák nyitották az ajtót 10-kor, egyenként mehettünk be.  A táskákból mindent ki kellett pakolni, fegyvert, vagy egyéb oda nem illő tárgyat, bicskát, ollót, spréket, mobiltelefont, fémcsatos övet, stb.nem lehetett bevinni, azt le kellett adni, melyről átvételi elismervényt adtak, s ezután egy kapun kellett áthaladni, mint a repülőtereken.

Amikor ez mind meg volt, irány az emelet, itt még 1 kiegészítő nyomtatványt adtak, amit ki kellett tölteni.  Úgy látszik, ráéreztem, mert az angol szótárt vittem magammal. Lett is "bajom" belőle, mert pillanatok alatt sorba álltak előttem, kölcsönkérni azt... Nagyon sokan felkészületlenül jöttek, hiányoztak igazolások, stb. ilyen esetben elveszik ugyan a pakkot, nincs lehetőség hiánypótlásra, újból előlről kell kezdeni mindent, hiszen nem adnak vissza semmit sem a benyujtott anyagból!

     Beadás előtt mégegyszer átnéztem, és a hiányzó választ megkérdeztem a biztonsági őrtől, - kicsit ravasz módon-  hangosan mondta, hogy neki nem szabad  semmit mondania, de azért megsúgta, mit kell beirnom.  Ekkor láttam meg,  hogy a lányom az egyik oldalon nem írta alá, e nélkül pedig érvénytelen!!!    Na Irén,  -- mondtam magamnak -- most találj ki hamar valami érdemlegeset!

Összepakoltam a cuccaimat, majd szóltam a bizt.őrnek, engedjen le, mert el kell mennem a lányomhoz, aki itt dolgozik a közelben, aláirattatni az egyik nyomtatványt.  /valójában Pest másik végén dolgozik, több óra lett volna az oda-vissza út, kifutottam volna a leadási időtől, arról már nem is beszélve, hogy ő úgy tudta, hogy az utazási iroda intézi a vizumot, de sajnos az is legalább 1 hét lett volna, és ez nekem sok idő. Nem is engedte volna meg, hogy én intézzem ezt a sok mindent, ilyen állapotban!/     Itt nem is volt gond a távozással, hanem a bejáratnál nehéz lett volna elmagyarázni a katonáknak, miért megyek el, és jövök vissza mindjárt, - de itt is szerencsém volt, egy kedves fiatalember jól beszélt angolul, és elmagyarázta nekik az általam elmondottakat.

Ezen is túljutottam, és elindultam a közeli parkba, amely mellett eljöttem a követségre menet.  Itt leültem egy padra, elővettem az ominózus papírt, és Uram bocsá: aláírtam a lányom nevét.  A követségen nem mertem megcsinálni, nagyon sokan voltak, teljesen beleláttunk egymás papírjába, féltem, ne hogy észrevegye valaki!

    Időre visszaértem, újból leadni a kapunál a telefont, stb. majd beálltam az ablak  előtti sorba, leadni a kérelmet. Nem dicsérni akarom magam, de egy dossziéban volt lefűzve minden, sorszámmal ellátva, és az elejére tartalomjegyzék írva, hogy hol, mi található. Rögtön megdicsért a hölgy mikor átvette és megnézte, hogy ilyen kérelem még nem volt, nagyon szépen van összeállítva.

    Ezután el kellett hagyni a követséget, és 2-re visszamenni az eredményért. Elmentem a parkba, szédültem az éhségtől, szomjúságtól, az idegességről nem is beszélve, és már nagyon rosszul éreztem magam, rettenetesen fáradt voltam,  ami  ugye nem csoda!!!

Volt 2 órám pihenni és reménykedni........